Születési hely: Welkom, Dél-Afrika
alkalmanként dicsőítésvezetés és tanítás
Kedvenc igevers: „Aki pedig mindent megtehet
sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk,
a bennünk munkálkodó erő szerint.” Efezus 3,20)
Első munka: zongorista a Bosqueville-i Baptista Gyülekezetben (Waco, Texas)
Kedvenc magyar szó: „Tessék parancsolni!”
Golgota Rádiós interjú Mark Zeemannal: kattints ide.Zenész vagy – zongorista, dicsőítés vezető, kórusvezető. Mi vonz legjobban a zenében?
Azt szeretem a zenében a legjobban, hogy áthidalja a nemzeti és kulturális szakadékokat. Azt hiszem, itt, Magyarországon a sok külföldi misszionárius között nekem van az egyik legkönnyebb dolgom.
Volt olyan esemény, időszak, amely mérföldkövet jelentett a keresztény életedben? Esetleg valaki, aki igazán nagy hatással volt rád?
Amikor édesapám Botswanában dolgozott, a testvéreimmel mindig meglátogattuk az iskolai szünidőkben. Egy ilyen látogatás alkalmával találkoztam a texasi Baylor Egyetem elnökével, amiből aztán az lett, hogy egyetemistaként az Egyesült Államokban kötöttem ki. Ez a lépés – azt hiszem, magától értetődően – meghatározta a rákövetkezőket.
Ahogy azon az úton jársz, amit az Úr jelölt ki számodra, mi volt eddig az a különösen fontos üzenet, amit kiemelnél?
Nyugodj meg Isten neked szóló terveiben – még akkor is, ha mások esetleg azt gondolják, hogy túl laza vagy, és nem jársz saját erődből bizonyos dolgok után. A várakozás nem mindig rossz! A Szentlélek szelíden vezet, így szép fokozatosan megtanuljuk meghallani a szavát, bízni benne – aztán engedelmeskedni annak az ismerős „belső hangnak”.
Mit szeretsz a legjobban az itteni magyarországi munkádban?
Nagyon szeretem az embereket (legtöbbször!). Öröm látni, ahogyan növekednek a kegyelemben és a szeretetben. Általában azok a számomra legértékesebb felismerések, amelyek tulajdonképpen a munkám „melléktermékei”. Például nagyon izgalmas dolog látni, ahogy Isten a kóruson keresztül is alakítja az emberek életét – és itt most nem elsősorban a hallgatóságra gondolok, hanem a kórustagokra. Volt szerencsém végignézni, ahogy a Szentlélek finoman formálva, mint az agyagot „gatyába rázott” egy-egy embert, másokat meg egymás által csiszolgatott a keresztény közösségben. Így tanuljuk meg ugyanis egymást is szeretni, amire szükség van ahhoz, hogy valóban erről ismerjenek meg minket, akik az ő tanítványai vagyunk.
