Születési hely: Újvidék, Szerbia
Feladata munkatársként: Női szolgálat, tanítványozás,
tolmácsolás, lektorálás, adminisztrációs feladatok
Kedvenc igehely: Az egész Biblia a kedvencem,
mindig az az igerész áll a legközelebb a szívemhez,
amelyiket Isten éppen a legjobban
használja az életemben.
Kedvenc időtöltés: A legeslegjobban Jézussal
szeretek kirándulni, lehetőleg a hegyekbe.
A szabadkai Golgotában tértél meg. Mesélj erről egy kicsit.
Igen, 1991 nyarán tértem meg Szabadkán. Ekkorra már 8 éve foglalkoztatott, hogy mi is az élet értelme, és ez időnként le is hangolt, annak ellenére, hogy egy szerető, bár nem vallásos családban nevelkedtem, jó barátaim voltak, és nagyon sikeres voltam abban, amit csináltam.
Kb. 4 évvel a megtérésem előtt érdekes módon egy teljesen materialista beállítottságú szociológia vizsgára készülve futott át az agyamon a gondolat, hogy az élet értelme az, hogy megtaláljuk Istent. Igen ám, de hol található, és melyik vallás az igazi? Gondoltam utánaolvasok, kipróbálok, amit csak lehet (és ami az akkori időkben nálunk elérhető volt), és majd kiválasztom mindenből, ami nekem tetszik. Főleg a keleti vallások és a hozzájuk hasonló szellemiség került az utamba: jógáztam, meditáltam, agykontrolloztam, Krisnások összejöveteleire is ellátogattam stb., faltam a könyveket, és egyre üresebbnek éreztem magam. Közben nagyon szerettem volna egy igazi kereszténnyel is beszélni, mert abban biztos voltam, hogy ha Isten tényleg van, akkor a megtalálása a teljes életünkre, lényünkre ki kell, hogy hasson, és nemcsak a környezetemben addig látott vasárnap reggeli templomba járásban merül ki.
Végül találkoztam egy Golgotás misszionáriussal, és a sok furcsa tevékenység mellé bekerült a Bibliaórákra járás, sőt az imádkozás is. Baja mellett Szabadkán hirdették először az evangéliumot Golgotás misszionáriusok Kelet-Európában, közvetlenül a rendszerváltás után. Amolyan igazi ébredés volt. A „gyüli” a város központi kis parkjában, a Majom Placcon találkozgatott naponta, sőt délelőtt és délután is. Rengeteget beszélgettem a szolgálókkal, és végül egy keresztény konferencián megértettem az evangélium üzenetét. Isten megnyitotta a szemem a bűneimre, és megértette velem, hogy Hozzá nem sok út vezet, hanem csak egy: Jézus. Nem nekem kell erőlködnöm, hogy feltornázzam magam Hozzá, hanem Ő jött le értem, és a kereszten kifizette az árat a bűneimért, mert szeret. Nekem csak hinnem kell Benne. Fel is kiáltottam Hozzá, hogy mentse meg a lelkemet és fogadjon el, Ő meg készségesen válaszolt.
Hogyan hívott el Isten teljes idős szolgálatra?
A hosszú keresés után a megtérésem igazi pálfordulás volt. Azonnal arra vágytam, hogy teljes lényemmel és minden pillanatommal Jézust szolgáljam. Megtaláltam Benne az igazságot, tudtam, hogy Ő a válasz minden problémánkra, és Őt akartam adni mindenkinek. Belevetettem magam mindenbe, amit a gyülekezetben csináltunk, bújtam az Igét, és fűnek-fának Jézusról beszéltem. Azonnal adódtak helyzetek, amikor tolmácsolnom is kellett. Időnként imádkoztam, hogy Isten hívjon el szolgálni. Közben pedig tanultam: vízépítőmérnöknek készültem.
Kb. egy évvel a megtérésem után egy szegedi evangelizáción kérdezték meg tőlem, hogy jönnék-e tolmácsként misszionáriusoknak segíteni gyülekezetet plántálni Magyarországra. Utána jó három hónapig kerestem ezzel kapcsolatban az Urat, és miután minden felmerülő kérdésemet megválaszolta, 1992 őszén költöztem Esztergomba. Így lett belőlem végül mérnök helyett misszionárius, gyakorlatilag bébikeresztényként. Eleinte főleg tolmácsoltam, de ahogy növekedtem, az Úr másmilyen szolgálatokra is egyre több lehetőséget adott.
Lengyelországban szolgáltál misszionáriusként. Milyen volt?
2004 nyarától 2009 májusáig szolgáltam Radomban, az ottani kis Golgotában. Sok jó és áldott megtapasztalásban volt részem, de természetesen nehézségekkel is szembe kellett nézni. Ez utóbbiak főleg abból származtak, hogy nagyon kevés gyümölcsét láttuk a szolgálatunknak, viszont éppen ezek a próbák vonták közel a csapatunkat az Úrhoz és egymáshoz is.
A szolgálat nagy része a közösség építése mellett kapcsolatok építéséről szólt, melyeken belül megosztottuk az evangéliumot. Maga a lengyel nép nagyon barátságos és szívélyes, a magyarokat pedig különösen kedvelik. Kelet-európai létemre sok szempontból nem jelentett különösebb váltást odaköltözni, hiszen nemcsak a történelmünkben, hanem a mentalitásunkban is sok a hasonló vonás. Ami a nyelvet illeti, Isten az én esetemben csodát tett, és hihetetlenül gyorsan megtanultam lengyelül, mert tolmácsként szeretett volna ott is használni, és ahogy a kövekből támaszthat fiakat Ábrahámnak, úgy magyarból is formálhatott lengyel fordítót.
Éppen ezért sosem tapasztaltam, hogy a nyelv bármiben akadályozott volna. A vicces bakik és félreértések inkább abból származtak, hogy nem tudtam kárpótolni azt a tényt, hogy nem lengyelnek születtem, és bizony időbe tellett, míg megértettem, hogy mit miért tesznek és mondanak. Ez azonban arra késztetett, hogy még inkább a Szentlélek segítségére támaszkodjak. Mivel Lengyelországban lassan mutat eredményeket a szolgálat, úgy gondoltam, hogy valószínűleg az egész életemet ott kell töltenem, hogy számottevő gyümölcsöt lássak, és teljes szívvel kész is voltam erre. Ezért is tartott sokáig, amíg elhittem és feldolgoztam, hogy Isten mégsem ezt tervezi, hanem visszahív Magyarországra.
Melyek voltak a legértékesebb leckék, amelyeket az Istennel való járásod során megtanultál?
Nehéz választani. Mivel gyakorlatilag a szolgálatban nőttem és növök fel keresztényként, Isten rengetegszer újrahangsúlyozta nekem, hogy a Vele való szerelmes kapcsolatom Neki sokkal fontosabb a szolgálatomnál, Ő nemcsak a szolgáját, hanem elsősorban a kislányát látja bennem, önmagamért szeret, nem pedig azért, amit teszek Érte. Ami pedig szolgálatot illeti, főleg hűséget vár tőlem, és nem felmutatott eredményeket.
Be kell vallanom, hogy újra is újra hallanom kell ezeket az igazságokat. Nagyon lassan és nehézkesen tanultam meg a kegyelem szabadságában járni és azt élvezni, ezért nem tudok betelni sosem az üzenetével. Arra is rájöttem, hogy mindig több elvégeznivalója van bennem, mint általam, és általában nem az a dolgom, hogy értsem, mit csinál, hanem, hogy bízzak Benne és engedelmeskedjek a szavának ma. A jövőt illetően a menny kivételével az egyetlen bizonyos dolog, hogy az Úr velem lesz. Ezért az készít fel bármilyen helyzetre a jövőben, ha az éppen orrom előtt lévő dolgokban megtanulok a Lélek szerint járni (mert ez lesz a dolgom máskor is), és egyre jobban megismerem Azt, Aki velem van (és lesz).
Természetesen az egyik legnagyobb áldása az, hogy egy óriási családot adott nekünk. A legtöbb nagy horderejű leckét valószínűleg a különböző emberekkel való kapcsolataimban tanultam, de nem kezdek bele a felsorolásukba. Nagyon szeretek Jézussal járni, megismerni Őt, tanulni Tőle, élvezem, hogy mindig munkálkodik valamin az életemben, akár tudatában vagyok, akár nem, Vele mindennek értelme és célja van. De mindennél jobb, hogy Ő Maga benne van – általában sokadmagával –, és utána jön a Menny!
Szerinted mi a legnagyobb jutalma annak, amikor az ember szolgálatban áll, gyülekezetben szolgál?
Mindenképpen az, hogy látom, hogy Isten valóban az Ige alapján végzi a munkáját, és hogy közvetlen közelről beleláthatok abba, amit az emberek életében csinál. Az pedig, hogy mindebben részt is vehetek, és közben én magam is “kénytelen vagyok” növekedni, hihetetlen kiváltság és öröm.
