cikk: Hajlék nélkül – Hajlékban

Hajlék nélkül - Hajlékban

„Kezdetben teremtette Isten” – olvassa a sötét pólós, mosolygós srác kicsit akadozva, de lelkesen. Magas, sportos termetű, haja divatosan rövidre vágva, testén piercing, tetoválás. Hajléktalan. Már egy éve nem talál állást, apjával szállókon él. 19 éves.

Kezdetben. ’97 vége lehetett. Ekkor kezdte meg a missziót egy fél tucat fiatal teológus a budapesti hajléktalanok között. Öten vagy hatan lehettek, rendszeresen jártak a Déli pályaudvarra néhány szendviccsel a zsebükben. Gitárt ragadtak, és az aluljáróban dicsőíteni kezdtek.

„Kovács Gyuri, a Mahanaim pásztora tanított a teológián minket – emlékszik vissza Barta Zsolti, a misszió egyik vezetője. – Meséltünk neki az utcáról, az élményekről, s végül kaptunk tőlük egy gyülekezeti termet. Attól kezdve istentiszteletet is tarthattunk az érdeklődőknek. Kedden délután ételt osztottunk, zenéltünk, gitároztunk, pénteken pedig bibliaórára hívtuk az embereket… Hívtuk? Hívták ők egymást! 20-30 fő is eljött ebben az időben. A termet gyorsan kinőttük, így engedték meg, hogy átköltözzünk ide, ebbe a belvárosi pincehelyiségbe.”

Meinich András és felesége, Éva hét évvel ezelőtt jöttek le először ide, a Vörömarty utcai pincébe. Mindketten dolgoztak akkoriban, nap mint nap munka után jöttek. Az asszony eleinte hallani sem akart a misszióról, ám férje, András annyit imádkozott, hogy végül itt ragadtak mindketten.

„Kis panelkonyhánk van, ott főztük a teát és nagy fazekakban cipeltük át ide – meséli Éva néni. – Volt zsíros kenyér, péksüti, befőtt… sokan adakoztak. Volt olyan testvér, aki egy teljes disznót hozott, ő vágta le és dolgozta fel az egészet.”

Andrást és feleségét, Éva nénit érdekes helyzeteken keresztül vezette ebbe a szolgálatba Isten. 7-8 évvel ezelőtt lehetett, András akkor még főállásban postásként dolgozott.

„Egyik éjszaka mentem be a munkahelyemre – idézi András a történteket. – Felszálltam a buszra, előttem egy részeg hajléktalan... Ahogy megláttam, rádobbant a szívem. Olyan jó lenne tudni, mi történt vele. Tele volt a busz, és csak két megálló volt a munkahelyemig, lehetetlennek látszott, hogy bármi is történjen. Hirtelen két hely felszabadult, leültem, és a férfi elfoglalta az előttem lévő széket. Egy perc sem telt bele, már fordult is felém, és elkezdte mesélni a történetét, anélkül hogy bármit is kérdeznem kellett volna tőle. Arra is maradt időnk, hogy megosszam vele az evangéliumot… A férfi megtért, mi több, rendeződött a családi élete.

Sokszor kellett hajnalban indulnom a munkába. A feleségemmel elhatároztuk, hogy egy kicsivel többet főz, és kanállal, kenyérrel együtt csomagolta be az ételt befőttesüvegekbe. Reggelente, amikor a metró nyitott, megjelentem az üvegekkel. A hajléktalanok először bambán néztek rám, vajon ki ez az ember, honnan jön, miért osztogat meleg ételt... Aztán, kis idő múlva már vártak rám, ott sorakoztak hajnalok hajnalán, várták, mikor megyek. Tulajdonképpen az ő reakciójuk, ezek a hálás szemek erősítettek nagyon meg engem, tudtam, hogy ezt kell, ezt érdemes tennem.

Mára a misszió létszáma 800 fő ellátottra növekedett. Naponta 100-120 hajléktalan fordul itt meg. A kezdeti kis csapat, a teológusok végeztek, vidékre kerültek. Helyettük jöttek mások, Isten folyamatosan gondoskodott, munkásokat hívott el. Sőt, aki elment, az is visszatért: Barta Zsolti a teológia után vidékre, majd más misszióba került, ám egy ideje újra itt van, és a szolgálat főállású vezetője. Az istentiszteletekre, bibliaórákra is sokan járnak. Férfiak, nők és gyerekek. A férfiak aktívabbak. Kérdeznek, egymás szavába vágnak, új témákat vetnek fel. Keresik a válaszokat…

Sándor 50 éves lehet. Bejárta Németországot, Oroszországot, és még öt-tíz országot, amire nem is emlékszem. Világot látott. Villanyszerelő és műszerész, a szakmájából jól megélt. Közben hobbiból elvégzett egy közgazdasági főiskolát, egy demokrata párt alapító tagja, indult az egyik kerületben a polgármester választáson. Mögötte egy válás és jó néhány kalandos évtized. Jelenleg szállón él... Érdekelte a buddhizmus, a hindu vallás, kérdései miatt egy-két helyről el is tanácsolták, köztük a Jehova tanúi is. Most itt van. Minden érdekli, mindent megkérdőjelez. De az Istennel rendben van – vallja, hisz is benne, csak – mint mondja – küzd a dilemmák ellen.”

A bibliaóra lassan a végére ér. A fiú, a sportos, 19 éves felolvassa az utolsó igeverset. „És láttam új eget, és új földet – mondja. – Láttam egy új világot… Mert ez kellene... Egy új épület, egy helység, ami tágasabb, ahol lehet személyesen foglalkozni, beszélgetni az emberekkel. Ahol szervezhetnek csoportterápiát, tanácsadást, ahol – ha nem is sokan – de néhányan meghúzódhatnak, amíg az életük helyrezökken.”

Szabó Marietta

csatlakozz

csatlakozz!

Az ételkészítésben és ételosztásban mindig szükség van egy-egy segítő kézre, a misszió emellett ruhaadományokat is örömmel vesz. Kérjük, keresd Barta Zsoltot, ha segíteni szeretnél: Email: ellato@golgota.hu

Cím: Budapest, VII. Vörösmarty u. 17. (pincehelyiség)