Hogyan lettél a gyülekezetben tolmács?
Krisztina: 2001-ben, amikor végeztem az egyetemen, munkatárs lettem a gyülekezetünkben. Abban az időben házasodott meg Kriszta – az akkori fordító lány – és költözött le Vajtára. Greg, akkori pásztorunk, kérte, hogy legyek én a fordítója, és most itt vagyok.
Edó: 2003 nyarán kezdtem el a gyülekezetben tolmácsolni, amikor Bacskó Ildikó – aki akkortájt már jó ideje Vajtán szolgált, és minden vasárnap hűségesen feljárt hozzánk a második délelőtti istentiszteletet tolmácsolni – úgy érezte, Isten arra hívja, hogy minden idejét és energiáját a vajtai szolgálatnak szentelje. Ekkor jelentkezett az igény egy új tolmácsra, hiszen vasárnap már két istentisztelet követte egymást, ősszel pedig a második szerdai alkalom is beindult.
Akkor már négy éve jártam a Golgotába, és épp kiléptem a gyerekszolgálatból, amikor egyszerűen csak – és ezt nem is tudom máshogy szavakba önteni – erős vágyat és indíttatást éreztem arra, hogy tolmácsként szolgáljak a gyülekezetben. Korábban már tolmácsolgattam néhány alkalommal Philnek, amikor a kaposvári Golgotában volt pásztor, illetve különféle evangélizációk során, és mindig nagyon élveztem. Ugyanakkor furcsállottam is magamban ezt a vágyat, hiszen jól tudtam, hogy a budapesti gyülekezetünk pulpitusán álldogálva mégiscsak jóval több szempár meredne rám! Én pedig rettegtem a nyilvános szerepléstől.
Így aztán Isten kezébe tettem a dolgot, és amikor a gyülekezet vezetősége megkérdezte tőlem, hogy vállalnám-e a tolmácsolást, engem ez akkor megerősített abban, hogy valóban Isten helyezte a szívemre ezt a szolgálatot, amely mind a mai napig óriási megtiszteltetés és hatalmas áldás.
Emlékszel még arra, amikor első alkalommal tolmácsoltál Budapesten? Milyen volt?
Krisztina: Nagyon is jól emlékszem…. :) 2001 októberében Greg szólt, hogy lassan befejezi a Bírák könyvének tanítását, és szeretné, ha Ruth könyvét már én fordítanám. Mondta, hogy az egy nagyszerű, romantikus történet, és szerinte tetszeni fog – jól lesz azzal kezdenem a fordítást.
Egy hónapom volt előre izgulni, és nehezen tudtam elhinni, hogy bármit is élveznék, ahogy kint állok és fordítok több száz ember előtt.
Végül eljött az első szerda (akkor még csak egy bibliaóra volt szerdán és vasárnaponként), amitől rettegtem, és biztosra vettem, hogy el fogok ájulni – de nem így lett. Évekbe tellett, mire teljesen nyugodtan tudtam kiállni fordítani.
Edó: Sajnos már nem tudom, épp hol jártunk akkor a Bibliában, amikor legelőször tolmácsoltam egy vasárnap reggeli istentiszteleten. Csupán az maradt meg bennem, hogy bár iszonyúan izgultam előtte és alatta is, összességében mégis csodálatos élmény volt. Isten hihetetlenül megsegített.
Akkortájt talán nem is tudtam félelmetesebb dolgot elképzelni, mint több száz ember elé állni és megszólalni, sőt, esetleg értelmes mondatokban beszélni! Sohasem élveztem a szereplést, mert mindig rettentően feszélyezett, ha az emberek rám figyelnek. Ráadásul folyamatosan attól rettegtem, hogy biztos nem fognak eszembe jutni a szavak, és akkor aztán jól leszerepeltem mindenki előtt. A szívemben mégis egyre erősödött az elhívás erre a szolgálatra, és az első vasárnapi alkalmat talán épp azért éltem meg olyan csodálatosnak, mert egyszerűen csak úgy éreztem, hogy ebben a szolgálatban a helyemen vagyok, és hogy Isten hatalmasan megáld. Azóta pedig egyre csak áld és tanít, oly módon és olyan leckékre, amelyekről álmodni sem mertem volna. Nagyon hálás vagyok érte…
Hol tanultál angolul?
Krisztina: Angol kéttannyelvű gimnáziumba jártam, ahol nagyon sok angolt tanultunk. Az első év után kimentem Kaliforniába a nagynénémékhez, és fél évet ott jártam gimibe. Ez nagyot lendített az angoltudásomon.
Edó: Tulajdonképpen az általános iskola ötödik osztályától kezdve valamilyen formában mindig foglalkoztam az angollal – nyelvtanfolyamokon, az egyetemen, a szolgálatban és a munkámban is. Nagyon beleszerelmesedtem ebbe a nyelvbe. És persze élek-halok a brit akcentusért. :)
Mit szeretsz legjobban ebben a szolgálatban?
Krisztina: Szerintem nagy megtiszteltetés az, hogy Isten ilyen módon használ. Rájöttem arra, hogy ez a legjobb módja az angol tudásom felhasználásának – Isten Igéjét tolmácsolni az embereknek. Be kell valjam, hogy sok időbe telt, amíg tényleg élvezni tudtam a tolmácsolást, mert sokat izgultam és elég lámpalázas voltam. Most már ez része az életemnek, és nagyon szeretek Phillel dolgozni, szeretem, amikor mókásan alakulnak a dolgok (kivéve amikor teljesen belepirulok...) és persze mindazokat az áldásokat, amik a szolgálattal járnak.
Edó: Azt hiszem, leginkább azokat az értékes és izgalmas pillanatokat, amikor a Szentlélek egészen különleges módon, szinte tapinthatóan kiárad egy-egy alkalom során, és annyira erősen érezhető Isten jelenléte, hogy arra gondolok, bár sose múlna el ez a csodálatos pillanat. De sok más dolgot is élvezek még a tolmácsolásban :) .
Előfordul még, hogy kicsit izgulsz a szolgálat előtt/alatt?
Krisztina: Néha igen.... amikor nincs időm elolvasni a tanító jegyzeteit, amikor nem ismerem a tanítót, és nem tudom, milyen stílusban beszél stb. Megpróbálok nem magamra figyelni, hanem elhinni, hogy Isten ott van, a kezében tart mindent, és hogy Ő táplálni akarja a népét – ezt a tervét pedig nem tudom elrontani a hibáimmal.
Edó: Ó igen! Igaz, ma már másképp izgulok, mint amikor először álltam a gyülekezet előtt, de még most is szinte minden alkalommal úgy érzem, hogy ha Isten nem segít, képtelen vagyok kiállni, megszólalni, végigcsinálni. De ez így van jól. Minden egyes pillanatért hálás vagyok, mert úgy érzem, hogy az elmúlt évek során – legintenzívebben talán épp ezen a szolgálaton keresztül – Isten radikálisan átformált, és rengeteget tanított nekem saját szorongásaimról, félelmeimről, beidegződéseimről és énközpontúságomról, no, meg leginkább az Ő jóságáról, hűségéről és kegyelméről minden elképzelhető, sőt elképzelhetetlen helyzetben. Hatalmas megtiszteltetés és kimondhatatlanul nagy áldás számomra ez a szolgálat.
|
